SZÜKSÉGÁLLAPOT
Tasnádi József: Desert Inn

Tasnádi József Desert Inn című munkáját nehéz megragadni. Nehéz annak ellenére – vagy éppen amiatt –, hogy dúskálunk a fogódzókban. Tasnádi maga írt okos, érzékeny kísérőszöveget a műhöz – jelen kommentár csak ennek kiegészítése. A szöveg szerint az installáció Howard Hughes-nak állít emléket. Hughes Paolo Virilio posztmodern hőse, „aviátor”, filmproducer, multimilliárdos, aki élete utolsó két évtizedét jórészt meztelenül, mosdatlanul töltötte egy ágyban fekve, különböző hotelek – köztük a Desert Inn – egységesre csupaszított tetőtéri szobáiban, folytonosan saját filmjeit nézve. A mű referenciája ugyanakkor a kényszerbetegségre is kiterjed, s még általánosabban a betegség állapotára. Az installáció annyira párhuzamos a tárgyával, hogy akkor is autobiografikus műként olvasnánk, ha erre a művész nem hívta volna föl a figyelmet.

A művészi installáció mint műfaj lényegében a művészet szabadságával való disputából nyeri a minőségét, a mellérendelés posztmodern szabadosságának bujkáló fenyegetése mellett. Megjelenése ahhoz a mozgáshoz köthető, amellyel a képzőművészet fokozatosan kitört a határai – a kép kerete, vagy a szobor bőre adta határok közül, és kiterjesztette illetékességét a tér egészére. Boris Groys éppen ebben látja az installáció elliptikus anyagiságát – igaz, hogy nincs megfogható matériája, de a térben egzisztál, és a térben-való-lét az anyagiság legfontosabb bizonyítéka.
Miután a művész úgy általában nem demokrata, ezért az installációnak ez a térben való léte is specifikus, kisajátító. Az installáció totális terébe lépő néző olyan térbe lép, amelyet nem a számára hoztak létre, ahol nem érvényesek az erkölcsi vagy kényelmi szempontjai, ahol jószerivel kuss a neve.  Az installáció a tér fölött való autonóm hatalomgyakorlás médiuma, s így olyan, abszolút szabadságfogalommal szembesít, amely létével megkérdőjelezi mindennapi kenyerünket: a demokrácia önkorlátozó, nem szuverén szabadságfogalmát.